Már az is fantasztikus esemény és dicsőség volt a magyar bonszaikedvelők életében, hogy

Ljubljanában először állíthattunk ki az EBA kialításon. Még szebb volt, hogy ott csodálatos díjakat és elismeréseket söpörhettünk be. Tirpák Bálint indulhatott-és szép eredménnyel részt vehetett- az ifjú talentumok versenyén.

Ennek példájára az Magyar Bonsai Szövetség  is megszervezte az őszin állatkerti kiállításán az Ifjú Tehetségek Versenyét. A helyszín megválasztása tökéletes volt melyre a Nemzeti Bonsai Gyűjtemény közvetlen szomszédságában  az Állatkertben egy erre a célra felállított hatalmas sátorban került sor.

New Talent Contest Hungary 2012

A feladat ilyenkor az, hogy egy-egy hasonló pre bonszaiból 3 óra alatt minél élethűbb, tökéletesebb, igazi bonszait kell alakítani. Öt kiválasztott találtatott méltónak – eddigi munkásságuk alapján-, hogy tudásuk megmérettethessék a nagynyilvánosság előtt. Koruk szerint túl a harmincon, kicsit a negyvenen süvölvénynek számítanak, mint bonszaiosok, hiszen azok között a normális érett kornak a 90 számít.

    A verseny előtt már órákkal nem lehetett velük normálisan szót váltani, mert szemükben a versenyláz égett és lebegett egy pre bonsai boróka.  

     A versenybizottság kisorsolta a fácskákat, eldördült a startpisztoly és asztalhoz ültek izgatott versenyzőinaz alábbi sorrendben:

Néder Olivér

Czégel Richárd

Csomortányi Csaba

Tóth szabó Balázs

Baumann Attila

 New Talent Hungary 2012 2

   Mind felszerelve orvosi táskával tele: késekkel, ollókkal, sebkezelő és kötözőszerekkel valamint átlagosan 5 kg különféle vastagságú eloxált dróttal. Alig szóltak egymáshoz az is szigorúan csak egyéb téma lehetett-semmi bonszai. A közönség lélegzetvisszafojtva figyelte az ollók csattogását, hallgatta az ágak ropogását és áhítattal figyelte, ahogy a 60 000 Ft-os fákból 300 000Ft-os csodálatos műalkotások születnek. (Ügyes befektető ez a Marczika kertészet). Ki messziről, ki magasról, ki közelről próbálgatta, forgatta nézegette a fáját.

New Talent Contest Hungary 2012 3

Először a nagyja metszés kezdődött, majd nagyja drótozás. Húzás az üdítős palackból és egy pillantás a többi kollegára a faarcú nézőközönségre és a mosolygós, de szigorú rendezőkre.

   Előkerültek varázsszerek: kenőcsök, kefék reszelők és Csaba speciális bonszai gázégője, melynek láttán mindenki szeme fennakad (őrök, tűzoltók, rendezők, közönség) Mindezek után még egy kockás bonszai hőterelő lapot is elővett melyek segítségével

úgy nézett ki fácskája, mintha az korábban (100 éve) átesett volna egy tűzvészen.

New Talent Contest Hungary 2012

    A versenyzők később egybehangzóan a verseny némi meghosszabbításáért esedeztek azért, hogy a fáikból még kecsesebb, formásabb,

stílusosabb és nem utolsósorban még 100 évvel öregebb fát alkothassanak. Erre persze nem nagyon kaptak lehetőséget. Csak Ricsi állt fel időnként és várt valamire az utolsó pillanatokig. A verseny vége előtt öt perccel felkunkorította bonszaia ágvégeinek összes pamacsát és még nem árulom el, de…

New Talent Contest Hungary 2012 5

A nemzetközi zsűri- akik hasonlóan a versenyzőkhöz- átszellemülten érkeztek pontosan a verseny megkezdése után 3 órával a helyszínre mindenkit kiküldtek onnan. Úgy bírálták el a fákat, hogy nem tudhatták azt ki alkotta. Hosszasan szemlélték, méregették, tapogatták, forgatták a fákat. Itt-ott a fejüket csóválták máshol meg bólogattak. Kiszúrták az összes metszési, drótozási, alakítási technikai problémát.

New Talent Contest Hungary 2012 6

New Talent Contest Hungary 2012 7

Végül felszállt a füst. Katona Ervin elnök Czégel Ricsi jobbját emelte magasba a jelenlévők tapsa és hangos üdvrivalgása közepette.

A nyertes megszerezte a  jogot, hogy a 2013-as, EBA kongresszuson képviselhesse a magyar bonszai-os életet.

Ez történ az első magyarországi New Talent Contest versenyen.

Gratulálunk a versenyzőknek, tisztelet a pártatlan zsűrinek és nagy köszönet azoknak, aki megszervezték és sikerre vitték

rengeteg munkával a versenyt és az egész kiállítást.
írta: Néder András

Advertisement