Idén az a különleges helyzet állt elő, hogy két alkalommal is megrendeztük az Új Tehetségek Versenyét. A 2016-os eseményt a XXXII. EBA & ESA kiállítás alkalmával rendeztük, a mostani versenyt az indokolta, hogy a 2017-es EBA bonsai kiállítás 2017 február 4-6-án lesz Belgiumban a Noelanders Trophy-val egyszerre megrendezve a belga szövetség szervezésében. Januárban pedig nem túl célszerű alakítási versenyt rendezni még örökzöldekkel sem, a 2017-es versenyünket így előre hoztuk.
Az eseménynek az Egyetemi Bonsai Club őszi kiállítása adott helyet, az Állatkert barlan termében. Nagy örömünkre 6 bonsaios jelentkezett a versenyre! Sajnos az őszi időpont nem kedvezett az alapanyag beszerzésnek, így elég változatos borókákat tudtunk a versenyzőknek biztosítani.
A versenyzők négy órát kaptak az alakításra, ez úttal úgy tűnt ez elegendő, mert mindenki úgy állt fel az asztaltól, hogy befejezettnek tekintette a munkáját.
Három tagú nemzetközi zsűri bírálta el az alakítások, Milan Roskos és Kolesár Gyula Szlovákiából, akik a bonsai kiállítás vendégeiként, kiállítóként érkeztek és Szimon Csaba bonsai mester, a Bonsai Szövetség alapító tagja, szakmai bizottságának tagja. A zsűri próbálta külön értékelni a művészi kialakítást, mint “végeredményt”, a drótozási és alakítási technikákat.
A 2017. évi Új Tehetségek Versenyének eredménye:
- Imre György
- Tabányi Bence
- Gaál Botond
- Deutsch Károly
- Mészáros Norbert
- Horony Attila
A versenyzőknek ezúton is gratulálunk, köszönjük, hogy részvételükkel emelték az esemény színvonalát. És végezetül képekben a verseny: