Tags

mbsz_logo_hu_shadow[nyomtató barát verzió innen tölthető le]

A Magyar Bonsai Szövetség által szervezett Tehetségkutató Versenye (New Talent Contest) évente kerül megrendezésre, amely az új tehetségek felfedezésére és elismerésére törekszik Magyarországon.

Az MBSZ 2012-ben felvételt nyert az Európai Bonsai Szövetségbe, amely évek óta rendezi az egész Európára kiterjedő New Talent Contest-et. Ezen az eseményen mérkőznek meg az országos selejtezőkből továbbjutottak, akik már bizonyították a bonsai alakítás terén tehetségüket.

2013 március végén Franciaországban lesz az EBA Kongresszus valamint a következő New Talent Contest, ahol a 2012 magyarországi Verseny győztese, Czégel Richárd képviseli országunkat.

Biztosak vagyunk abban, hogy bármelyik klub büszke lesz arra, ha az ő jelöltje nyeri meg ezt a versenyt, így mindenkit arra ösztönzünk, hogy bátran nevezzen be a versenybe.

New Talent Contest Hungary 2012

A Magyar Bonsai Szövetség meghirdeti 2013. évi Tehetségkutató Versenyét.

Ezúton hívunk meg minden olyan bonsai rajongót, aki megmérettetné magát egy magyarországi selejtezőn győzelme esetén magyar delegáltként részt vehet a 2014-es lengyelországi eseményen.

Kiírás:

Helyszín: Az Egyetemi Bonsai Klub 30 éves jubileumi kiállítása  Budapesten a Hungexpo Vásárközpontban.

Cím: 1101 Budapest Albertirsai út 10.

Időpont: 2013. április 14-én 10:00-tól 14:00-ig

Eredményhirdetés: 15:00-kor

Időtartam: 4 óra

Részvételi díj: ingyenes

A résztvevők a rendezőség által rendelkezésre bocsájtott, megközelítőleg azonos minőségű fákból, maximális esztétikai és technikai szinten, alakítsanak ki potenciális bonsai-t, (amely megfelel az általános követelményeknek).

A növényt a versenyen átültetni nem kell.

Követelmények és szabályok:

  1. Érvényes MBSZ tagság vagy MBSZ tagszervezet tagság
  2. Az előző év nyertese nem nevezhet be a versenybe
  3. Az alakításhoz szükséges eszközöket és szerszámokat a résztvevőknek maguknak kell biztosítaniuk
  4. Elektromos szerszámok használata megengedett
  5. Az alapanyagot a Magyar Bonsai Szövetség biztosítja a résztvevők számára
  6. A fák a verseny megkezdésekor lesznek kisorsolva, és egy sorszámmal ellátva
  7. A zsűri tagjai a sorsolásnál nem lehetnek jelen, a fák értékelése a fák sorszámai alapján történik, amely értékelés teljes pártatlanságát garantálja
  8. A verseny teljes időtartama alatt tilos bármilyen módon a versenyzőket, és munkájukat zavarni, illetve a versenyzőkkel beszélni
  9. A verseny nyertese az alakított fát díjmentesen megkapja, a többi résztvevő pedig megvásárolhatja, az alakított fát, amelyeknek az összege a rendezvény költségeire lesz fordítva
  10. A nyertes a „A 2013–as Bonsai Tehetségkutató verseny győztese” címet kapja, és ezzel lehetősége nyílik az Európai Bonsai Szövetség következő, 2014-es New Talent Contest versenyén vehet részt Magyarországot képviselve.

Elbírálás: Az alkotásokat Nagy Árpád, Rácz György, és Papp Sándor bírálják el.

Jelentkezni: 2013.03.25-ig a katonaervin@t-online.hu email-címen lehet.

A verseny térítésmentes, a nyertes saját költségén vesz részt a 2014-es lengyelországi New Talent Contest eseményén.

Sok sikert!

Katona Ervin

A Magyar Bonsai Szövetség elnöke

Advertisements