Ezévben Lengyelországban, Wroclaw-ban kapott helyett a 2014-es EBA kiállítás és konvenció.

Az idő remek volt, csak az út jelentett komolyabb kihívást Magyarországról, mert több, mint 700 km-re fekszik Budapesttől autópályán át, és többen belefutottunk a lengyelországi szakaszon egy pályalezárásba, amit persze a navigációs rendszerek zokon vettek, és ismételten visza-vissza tereltek rá, akármennyire sem lehetett ráhajtani.

A rendezvény már csürötök este elkezdődött a fák regisztrációjával és a berendezéssel, péntek reggel pedig elkezdődött a lengyel tehetségek versenye, akinek a győztese részt vehetett az EBA versenyén.

Ezt követően Kevin Willson és Pavel Slovak alakítási demóját követhették végig a látogatók.

A kiállítás bejáratánál viszonylag sok kereskedő kínálta a portékáját, voltak azstalok minden méretben, tálak kicsitől nagyik, és a holland szerszámkereskedő a speciális marási munkákhoz való marófejekkel. Kicsivel hátrébb sok egészen jó előanyagot kínáltak, döntő mértékben lombhullatókat, de azért voltak jó tiszafa és fenyő alapanyagok is.

Magyarországról Marczika András hozott eladó fákat, minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy a többi kereskedőhöz képest a legjobb minőségben. Egy sarokban meghúzódva egy híres bonsai-os kollégát találtunk: VCraig Coussin árusított Suiseki-ket és egyéb Japánnal kapcsolatos tárgyat.

A kiállítás az emeleten mintegy 600 négyzetméteres helységben kapott helyet, amely igen nagy előnnyel rendelkezett: a teteje egy része üveg volt, így természetes fény tudta a fákat megvilágítani, és maga a terem is jó paraméterekkel rendelkezett a fényképezéshez.

A kiállításon a hátsó traktusban egy sor asztalon suiseki is kiállításra került.

A kiállítási állványok szép bézs színű bevonatot kaptak, ami kellemes hátteret és alapot biztosított a fák számára, remek fényképezési lehetőseggel. A sorok között megfelelőhely volt, nem voltak túlzsúfolva a fák szerencsére.

A fák minősége rendben volt, és a franciaorszáági kiállítással ellentétben itt nem fedeztem fel beteg növényt.

A gálavacsora egy pár száz métere a kiállítástól egy zenélő dzökőkút mellett kapott helyet, ahol a mi tiszteletünkre készítettek egy színvonalas zenés bemutatót. Mindenkinek ajánlom ezt a gyönyörű szökőkutat, minden egész órában zenés bemutatót lehet megtekinteni.

Vasárnap voltak az egyes országok alakítási bemutatói, amelyek szintén jól sikerültek.

Magyarorszáról Papp Sanyi vitt fenyőt alakítani.

Mint, mindig, ez is egy remek alakalom volt, hogy az európai bonsai kedvelők egy pár napra ismét összejöjjenek, és határokon átívelő kapcsolatokat ápoljanak.

A szervezés és lebonyolítás remek volt, a lengyel kollégák kitettek magukért.

Baumann Attila

a Magyar Bonsai Szövetség alelnöke

Advertisements